HOGYAN ÉPÍTS KARRIERT!(?)
2023. AUGUSZTUS 2-6.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023.07.24. ÉJFÉL

VEKTOR!(?)

A VEKTOR (Kárpát-medencei Ifjúsági Műhelytábor) egy olyan többnapos rendezvény, amelyet felvidéki, erdélyi és viharsarki fiatalok közösen álmodtak meg 2015-ben annak érdekében, hogy évente egyszer összegyűljenek, és egy-egy, számukra érdekes témát közösen feldolgozzanak. Azóta minden évben (2020-at a pandémia miatt nem számolva) változó résztvevői és partnerszámmal, de megrendezésre kerül az esemény. Nem lesz ez másként 2023-ban sem!

Idei témánk: HOGYAN ÉPÍTS KARRIERT!(?) Ebből pedig adódik, hogy célunk utat mutatni nektek a középiskola és az egyetem utáni kétségbeesésben. Nem véletlenül lett az idei tábor mottója: “ha van cél, van út is…”. Ha téged is érdekelnek hasznos tippek, praktikák az önéletrajzírással, állásinterjúval vagy az időmenedzsmenttel kapcsolatban, akkor gyere és mi megmutatjuk!

A Békés-megyében fekvő Szarvas település kiváló teret biztosít a tábor megvalósításához. Remek táboroztató helyek lapulnak a közelben, amelyek sportolási és szórakozási lehetőségekkel kecsegtetnek. Ilyen az Erzsébet-ligeti Ifjúsági Tábor is, amelyben a Vektort szervezzük.

A VEKTOR történelméről és a korábbi évekről ITT olvashatsz.

A VEKTOR tábor 2023-ban részben a Gyermek és Ifjúsági Alap “Helyben rendben” pályázatának támogatásával valósulhatott meg. Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Miniszterelnökség, és a Családokért Felelős Államtitkár bizalmát és támogatását!

PROGRAM

2023. aug. 2.

Szerda

14:00-16:00

Érkezés és regisztráció

 

16:30-16:50

Megnyitó

 

16:50-19:00

Csapatépítő

 

19:00-20:00

Vacsora

 

20:00-00:00

Batyus bemutatkozó est

2023. aug. 3.

Csütörtök

08:30-09:30

Ébredés, reggeli

 

9:30-10:00

Energizáló,
csapatépítő játék

 

10:00-11:30

Előadás I. – A tudatos útkeresés első lépései

 

11:30-13:00

Előadás II. – “Okos” célok melletti elköteleződés

 

13:00-16:00

Ebéd és szabadidős tevékenységek

 

16:00-19:00

Előadás III. – Gyakoroljunk élesben, beszéd helyett csevegés

 

19:00-20:00

Vacsora

 

20:00-00:00

Csudajó csapatjátékok

2023. aug. 4.

Péntek

08:30-09:30

Ébredés, reggeli

 

9:30-10:00

Energizáló,
csapatépítő játék

 

10:00-11:30

Előadás I. – Az Élet és annak ideje

 

11:30-13:00

Előadás II. – Dolgozunk vagy tesszük a dolgunk?

 

13:00-16:00

Ebéd és szabadidős tevékenységek

 

16:00-19:00

Előadás III. – Alkossunk magunknak “eszközöket” a munkaerőpiacra

 

19:00-20:00

Vacsora

 

20:00-00:00

Éjszakai fürdőzés

2023. aug. 5.

Szombat

08:30-09:30

Ébredés, reggeli

 

9:30-10:00

Energizáló,
csapatépítő játék

 

10:00-11:30

Előadás I. – Mennyit és az időd és a tudásod?

 

11:30-13:00

Előadás II. – Az aktív cselekvés fontossága

 

13:00-16:00

Ebéd és szabadidős tevékenységek

 

16:00-19:00

Előadás III. – Új útra készen, legyünk résen

 

19:00-20:00

Vacsora

 

20:00-00:00

Csudajó csapatjátékok

2023. aug. 6.

Vasárnap

09:30-10:30

Ébredés, reggeli

 

10:30-11:30

Lezárás – foglalkozás

 

11:30-12:00

Zárás és eredményhirdetés, feedbackek gyűjtése 🙂

 

12:00-19:00

Hazautazás

Jelentkezés

ISMERJÉTEK MEG A SZERVEZŐKET!

Takács Péter (EKE):

Immáron 2 éve főszervezője vagyok a tábornak és nagyjából a kezdetek óta segítek a Vektor szervezésében. Jó pár tábor, esemény, rendezvény szervezése van a hátam mögött és sosem fogom abbahagyni! Soha! De komolyra fordítva a szót, vállalkozó, szabadszellemű, világmegváltó és örökmozgó típus vagyok. Mottóm: ,,Ha csak olyat csinálsz, amit tudsz, sose leszel több annál, ami most vagy!” – Shifu mester

Papp Zoltán (Jovics):

Eredetileg közgazdásznak tanultam, és pályázatírással foglalkozom. Az egyetem alatt ismerkedtem meg a civil szektor szépségeivel, és azóta sem tudom elengedni azt. Jelenleg a Játszótér Alapítvány munkáját is segítem kuratóriumi elnökként, illetve vezetem a saját vállalkozásomat is. A VEKTOR-nak alapítója, társszervezője vagyok, nagyon szeretem ezt a közös munkát a többiekkel, remélem, hogy idén is jól fog sikerülni, már csak azért is, mert a karriermenedzsment témémája közel áll a szívemhez.

Kárpáthy Fanni:

Jelenleg a pozsonyi Comenius Egyetem ötödéves kiadványszerkesztő szakos hallgatója vagyok. Szeretem a pezsgést, a tartalmas beszélgetéseket és a kalandos utazásokat. A Vektor számomra az a hely, ahol nemcsak tanulni lehet, hanem barátságokat kötni és kacagni minden mennyiségben.

Nagy Csaba:

A komáromi Selye János Egyetemen végzem tanulmányaim már ötödik éve, de mellette rengeteg tábor és fesztivál szervezésébe sikerült becsatlakoznom. A suli mellett a komáromi Jókai Mór Diákkör elnökeként is tevékenykedtem, ami igazán fontos mérföldköve volt az életemnek. A Vektor tábor olyan hely, ahová nagy szeretettel járok vissza minden évben. Emlékszem az első alkalomra, amikor átléptem a tábor kapuit – akkor még résztvevőként – és kijelenthetem, életem egyik legemlékezetesebb napjait ott töltöttem, rengeteg élménnyel gazdagodtam, rengeteg új embert ismertem meg, akiket most már barátaimnak szólíthatok.

Szabó Réka:

A Selye János Egyetem volt diákja vagyok, ahol egy éve tanári diplomát szereztem biológiából és magyar nyelvből. Szerencsémre sikeresen el tudtam helyezkedni a pedagógiai pályán és azóta is szívvel-lélekkel űzöm a tanári szakmát. Kitartásom fő mozgatóeleme talán a problémamegoldó készségem és a türelmességem, de a legfontosabb, hogy szeretek csapatban dolgozni. Szóval, ha te is szereted a csoportos játékokat vagy nagy beszélgetésekre vágysz, akkor mindenképp köztünk a helyed! Gyere és szerezz új barátokat!

Bodnár Attila:

Egy Szepsi nevű kisvárosból, Felvidékről származom, és már 3 éve veszek részt a VEKTOR szervezésében. 24 éves vagyok, jelenleg a komáromi Selye János Egyetem diákja. Szeretem a palacsintát, a sört, a Marvelt minden formában, valamint szeretek zenélni és énekelni.

Balog Krisztián (Krissz):

Felvidék az otthonom, a szőlőheggyel karöltve. A komáromi Selye János Egyetemen tanultam alkalmazott informatikát, ahol belecsöppentem a diákklubok mindennapjaiba. Azonnal magával ragadott az önkéntes és közösség építő életérzés, ami máig elkísér engem, ezáltal nagyon sok táborban, fesztiválon, közösségben érezhettem otthon magam. Sosem voltam táborozó a Vektoron, szervezőként tevékenykedtem és egy percét sem bánom. A Vektor nagyon különleges számomra. Ez az a hely, ahol játszva megalapozhatod az életed, a különféle programok pedig építenek téged.

Fóthy Noémi:

Jelenleg a Selye János Egyetem közgazdász doktorandusz hallgatója vagyok, de éveken keresztül dolgoztam különböző ifjúsági szervezetekben, mint rendezvényszervező és kapcsolattartó. Körülbelül 60 rendezvény van már a hátam mögött, mit mondhatnék, szeretek szervezkedni. Szervezőként nagyon várom a Vektor tábort, hiszen izgalmasak a programok és szeretnék minél több új arcot megismerni!

Reczai Lilla:

A pozsonyi Comenius Egyetemen végeztem kiadványszerkesztői szakon. Szeretem a pörgést, az egyetemi éveim alatt különféle nyári táborokat szervezetem, de csomó más dologba is belekóstoltam (alkalmi munkák, amerikai táborban való részvétel stb.). A Vektor tábor az egyik kedvenc helyem, mert itt a Kárpát-medencében élő magyarság találkozik, és elbeszélgetünk az ügyes-bajos dolgainkról, illetve biztosítjuk egymás támogatását minden tekintetben.

ELÉRHETŐSÉG ÉS HELYSZÍN

Papp Zoltán

Magyarország

info@jatszoteralapitvany.hu

Takács Péter (EKE)

Felvidék, Erdély, Kárpátalja, Vajdaság

vektortabor@gmail.com

Kárpáthy Fanni

Felvidék, Erdély, Kárpátalja, Vajdaság

vektortabor@gmail.com

Helyszín

Szarvasi Ifjúsági Tábor

5540 Szarvas, Erzsébet Liget

PARTNEREK

TÁMOGASD A MUNKÁNK!

Ha nem tudsz részt venni a táborban, esetleg eljössz, de szeretnéd támogatni munkánkat, lehetőséged van egyszeri, vagy rendszeres (havi) adományozással segíteni minket. Nincs más dolgod, mint kiválasztani a lenti listából a neked tetsző összeget, és bankkártyád segítségével támogathatod munkánkat.

Még egy aprónak tűnő támogatás is jelentősen hozzájárulhat sikerünkhöz!

Segítsd céljaink elérését te is! Köszönjük!

Kérjük, hogy mindenképpen töltsd ki a “Személyes üzenet” rubrikát is, esetleg írd be, hogy a VEKTOR szeretnéd támogatni. Ugyanakkor szeretnénk megtudni azt is, hogy mi motivál téged az adományozásra, mi fogott meg leginkább a munkánkban, vagy hogyan tudnánk szerinted tovább fejlődni, még többet segíteni. Oszd meg velünk gondolataidat! Köszönjük!